1. alkalommal került sor a Mikuláskupára Tatabányán! A jó hangulatú összecsapás a város két nagy gimnáziumának a küzdelme, mely immár második alkalommal a Multifunkciós Csarnokban zajlott! A megmérettetés lányok, fiúk, tanárok-támogatók közt dőlt el, idén a Bárdos László Gimnázium vihette haza a kupát!

Évtizedekkel ezelőtt , a Bárdos László Gimnázium megnyitásának első éveiben szervezték meg az akkori tanulók a focikupát a két gimi között! Komoly felkészülés és szurkolás mellett nagy presztízs volt a kupa megszerzése vagy éppen megtartása!
Ez ma sincs másként, de ma már egy igazi show műsort is láthatunk a lányok góltáncával , valamint a gimik nagytáncával együtt! Tekintettel a helyszín nagy befogadóképességére, ma már társaságunk támogatói képviseleteként lehettünk jelen személyesen az idei kupán szurkolói és játékos minőségben is! A csarnok bérléséhez azonban sok támogatóra volt szüksége az intézményeknek, melyben mi is örömmel vettünk részt 14 másik támogatóval együtt! Nehéz volt döntenem kinek is szurkoljak, mint egykori Bárdosos hallgató, ugyanakkor háromszoros Árpádos szülő!
A mérkőzések remek hangulatban zajlottak, komoly, vérre menő küzdelmeket láthattunk! Gratulálunk a győztesnek és már kezdheti is mindenki a 35. alkalomra a felkészülést!
Köszönjük az élményt, találkozzunk jövőre is, rajtunk nem fog múlni, hogy ezt a remek hagyományt támogassuk!