Újabb kötelező extrák 2022.július 06-tól!

Az Európai Unióban július 6-tól már csak a rendeletben meghatározott, új biztonsági berendezésekkel rendelkező autó vezethető be a piacra. A rendelkezés célja, hogy csökkentsék a halálos balesetek számát!

„Az Európai Unióban 2022. július 6. után már csak rendeletben meghatározott, új biztonsági berendezésekkel rendelkező autó vezethető be a piacra. Előzetes statisztikák szerint 2021-ben 19 800 halálos kimenetelű baleset történt az Unió országainak közútjain, ami 5 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest, ugyanakkor 13 százalékkal elmarad a járvány előtti időszak 2019-es adataitól. Az Európai Bizottság célja, hogy a 2020-as helyzethez képest 2030-ra felére csökkentse a súlyos sérülésekkel járó balesetek számát. A járművek alapfelszereltségének kötelező bővítése így nemcsak az autóban ülők, hanem az egyéb úthasználók védelmét is szolgálja.”

Fejlett vészfékezővel kell rendelkeznie az autóknak, hiszen a  balesetek 90%-át emberi mulasztás okozza. Jogos igényként merült fel, hogy az autók maguktól is képesek legyenek fékezni! A technológia ott tart, hogy képesek a frontkamera segítségével ütközésveszélyt is észlelni, első sorban álló objektumokat és mozgó járműveket ismernek fel! Később fogja a rendszer felismerni a gyalogosokat, kerékpárosokat, esetleg a vadakra is sor kerülhet egyszer. A sofőr persze felülbírálhatja majd az automatikus vészfékezést a gáz és fékpedálok működtetésével. Kérdés számomra, hogy a rendszer mennyire fogja „elkényelmesíteni”a sofőr fókuszált figyelmét?!

A vészfékező lámpa is kötelező tartozék lesz, adaptív féklámpával (50 km/óra sebesség felett) jelzi , sűrű felvillanásokkal, az intenzív fékezést! Jelenleg ezt a vészvillogó használatával igyekszünk pótolni pl. autópályákon, amikor annyira belassul a forgalom -sokszor értelmezhetetlen okok miatt, hogy megáll a forgalom!

Fáradságfigyelő kamerarendszerrel való felszertelés is kötelező elem. Ez szemmozgásból, pislogás gyakoriságából következtet a sofőr állapotára és figyelmezteti a pihenésre!

Fedélzeti adatrögzítés lehetősége,  kikapcsolhatatlan feketedoboz a fedélzeten, hogy az esetleges balesetek körülményeit minél pontosabb fel tudják deríteni! A készülék a baleset szempontjából kritikus információkat tárolja, köztük például a jármű helyzetét, haladási sebességét, a biztonsági eszközök működési adatait az ütközéskor, valamint azt megelőzően vagy a fékpedál és a kormány állását és a biztonsági övek állapotát. Az adatok kizárólag közlekedésbiztonsági elemzések céljából adhatók át  hatóságoknak.

 

Ezen kívül intelligens sebességszabályozó és aktív sávváltó is beépítésre kell kerüljön! Ez a motor beindításával aktiválódik, de sajnos kézzel kikapcsolható. A sávváltó az irányjelző nélküli terelővonal átlépésére hívja fel a figyelmet, illetve vissza is kormányozza az autót a felfestések közé! Ez a rendszer is felülbírálható!

 

Összességében úgy tűnik, szinte meg is fognak szűnni a balesetek, bár így lenne, de a korábban piacra bevezetett gépjárművek továbbra is árusíthatóak, így több évtizednek kell eltelnie, hogy csak és kizárólag ilyen rendszerrel működő autók guruljanak az utakon! Valószínűleg addigra már sofőr sem kell és talán nem is gurulni fognak…😊